Tekintse meg a Stúdió KB 47. heti hírműsorát!
A Stúdió KB Zirc, városi televízió november 21-ei hírműsora.
Hírműsorunkban szerepel:
– Információk a zirci Plébánia Árpád-házi Szent Erzsébet katolikus Karitász csoportja idei
Angyalbatyu programjáról.
– Beszélgettünk a Katolikus Karitász csoport önkénteseivel, akik tárt karokkal várják az új
csatlakozó önkénteseket, hogy megtapasztalják a segítségnyújtás örömét és a közösséghez
tartozás erejét.
– Felhívás a „Hóember Könyvtára” nevű téli olvasópályázatra
– Felhívás tüdőszűrő vizsgálatra
Programajánlónkban szerepel:
– A Nemzeti Kulturális Alap Hangfoglaló Programja által támogatott „Békefi
Klubkoncertek” sorozat decemberi fellépői Szalóky Ági, Ávéd János és Tóth Mihály
lesznek, december 19-én.
– November 26-án az Aktív Zirciek Társasága ingyenes programjára 15 órától kerül sor
a Békefi Antal Városi Könyvtár Klubtermében, ahol egy csésze forró tea mellett az
Ámbár tanár úr című filmet tekinthetik meg az érdeklődők.
– A IV. Mókás Pulcsis Jótékonysági Futás – november 29-én, 10 órától veszi kezdetét.
– December 4-én, 16 és 19 óra között a MNMKK MTM Bakonyi Természettudományi
Múzeumában várja a Mikulás a kicsiket! Az eseményen való részvétel ingyenes, de a
férőhelyek korlátozott száma miatt regisztrációhoz kötött – ezt november 28-ig tehetik
meg!
Műsorunk második felében szerepel:
– Műsorunk zárásaként a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú
Művészeti Iskola végzős tanulóinak szalagavató ünnepségéről készült felvételünket láthatják.






