Időközi választás 2026.
Kedves Zirci Választópolgárok!

Varga Zita képviselőjelölt
Varga Zita vagyok. Zircen születtem és ma is itt élek. Családom több generáció óta ehhez a városhoz kötődik, Zirc számomra nemcsak az otthont, hanem a gyökereimet is jelenti.
Tanulmányaimat helyben végeztem, majd tanítóként, informatika műveltségi területen szereztem diplomát. Közel 25 éve dolgozom a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában, ahol digitális kultúrát tanítok, és vezetem az iskola diákönkormányzatát, közösségi programokat szervezve a tanulók számára.
Az, hogy most ismét képviselőjelöltként kell bemutatkoznom, egy rajtam kívül álló ok miatt történt.
Egyike voltam azon keveseknek a kilenctagú testületben, akik nem támogatták a feloszlatást.
Mindvégig a kompromisszumot kerestem, hogy igenis lehet párbeszéddel közös nevezőre jutni,
messzemenőkig szem előtt tartva a választópolgároktól két éve újra elnyert támogatást és a képviselői
esküt.
Csaknem tíz éve képviselem szeretett városomat a testületben. Akkoriban a választási ciklus közepén kerültem be egy mandátumáról lemondó képviselő helyett, és a sors úgy hozta, hogy most újból időközben kell megmérettetnem magam.
Őszinteség, megbízhatóság, empátia. Ezek azok az értékek, amelyek pedagógusként és képviselőként egyaránt meghatározzák a munkámat. Hiszek az emberi kapcsolatok erejében, a tisztességes párbeszédben és abban, hogy a problémákra közösen lehet megoldást találni.
Két önkormányzati választáson nyertem el a választópolgárok bizalmát. 2019 óta töltöm be a több névváltozáson átesett, de mindig az emberi kapcsolatok jegyében működő szakbizottság elnöki tisztét, két különböző összetételű testület is felhatalmazott erre a posztra.
Arra törekszem, hogy biztos támasza legyek a mindenkori képviselő-testületnek és a polgármesternek.
Minden helyzetben igyekeztem helytállni, és nem bújni ki semmilyen feladat alól.
Pedagógus hivatásomból fakadó tapasztalataim gyakran segítenek a döntéshozatalnál vagy a pulpitus mögött, amikor a különböző szakmák képviselőinek mondok köszönetet, és próbálok egy kis erőt, biztatást adni a sokszor nehéz úton; legyen szó orvosokról, nővérekről, sürgősségi dolgozókról, szociális munkásokról, sportolókról vagy pályatársaimról.
Mondják, nincs pótolhatatlan ember, de vannak olyan értékek, amelyekkel nem rendelkezünk mindannyian. Azt gondolom, ebben a széthúzó, elidegenedő társadalomban különösen fontos, hogy olyan képviselők üljenek a testületben, akikhez a választópolgárok bizalommal fordulhatnak.
Sokszor elég egy kedves szó, vagy csak hogy valaki meghallgasson minket. Hozzám továbbra is mindenki bizalommal fordulhatna, és legjobb tudásom és a mindenkori lehetőségek szerint igyekeznék ezután is segíteni, megoldást találni.
Az iskolában a diákoktól várom a megoldást. A hétköznapi életben és az önkormányzati munkában pedig magam is azért dolgozom, hogy a megoldás része legyek.
Amennyiben ismét megtisztelnek bizalmukkal, elkötelezetten folytatom a munkát szeretett városunkért, Zircért.
Varga Zita
Önkormányzati Képviselőjelölt





