Hirtelen jött ötlet volt, országos bajnoki cím lett belőle
Dr. Kerner László motokrossz-edző, a Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola testnevelő tanára márciusban, egy hirtelen jött gondolattól vezérelve úgy döntött, tizennégy év kihagyás után újra motorra ül. Hogy milyen jól döntött, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a korosztályában, a szeniorok között megszerzett országos bajnoki cím.
A tekintélyes versenyzői pályafutást maga mögött tudó, az utánpótlás-nevelés terén is kiemelkedő eredményeket felmutató, a nemrégiben a sporttudományok doktorává avanzsáló sportember sok szép sikerrel büszkélkedhet, de a bajnoki címről valahogy mindig lemaradt néhány ponttal, ahogy azt elmesélte egy bő két évvel ezelőtt készített riportban. Ki gondolta volna akkor, hogy erre még majd ezután kerül sor?
Olyan hirtelen történt minden… Meséli, hogy két héttel a 2026-os motocross szezon nyitóversenye előtt vásárolt magának egy krosszmotort, előszedte a régi ruháit, leporolta kiegészítőit, és tizennégy év kihagyás után, csekély gyakorlást követően saját csapata, a zirci Team Corona Racing Hungary színeiben benevezett az országos bajnokságba, életkorából adódóan a szenior géposztályba.

Dr. Kerner László tizennégy év után pattant ismét nyeregbe, és nem akármilyen eredménnyel tért vissza
Magyarország Nyílt Nemzeti Motocross Bajnokságának idei kiírása a Tolna megyei Faddon vette kezdetét, és az esős időjáráshoz, sáros talajhoz is kiválóan alkalmazkodott dr. Kerner László, elég csak a végeredményre gondolni, amely kategóriájában első, összetettben második helyet jelentett számára, azaz nem akárhogyan sikerült a visszatérés.
A remek nyitány bátorítást is adhatott a továbbiakra nézve, a sorozat következő állomásán, Hódmezővásárhelyen már az összes kategória között a nap leggyorsabb köridejét futotta, miközben mindkét futamban elsőként ért célba. Mint írja, nagy élményt jelentett ellenfeleivel versenyeznie ezen a napon is.

Fej-fej mellett vetélytársával az egyik futamban
Csikóstőttős versenypályáján ugyan már nem ő volt a leggyorsabb sportoló, de kárpótolta, hogy kategóriájában, a szenior „A”-sok mezőnyében mindkét futamot megnyerte, sőt az első futamban az összetett első helyet is magáénak mondhatta. A második futam már egy kicsit kellemetlenebb emlék, egyben azt is megmutatja, mi mindennel kell szembenéznie egy krosszmotorosnak a versenypályán.

A motokrossz-versenyzőknek számos akadállyal kell szembenézniük, és a fájdalom miatt sokszor szembe se lehet nézni velük
Nem elég a vetélytársakat legyőzni, a talajról felverődő kövek, rögök is nagy kihívást jelentettek számára, még a védőszemüvegét is tönkretették, aminek eredményeképpen kétszer is a földre került, és egyszerűen képtelen volt nyitva tartani a szemét, miközben sokszor teljes gázzal haladt. Emlékszik, még meg is kellett állnia, de az irreális körülmények közepette is megtartotta első helyét, amivel tovább növelte előkelő pozícióját a bajnoki pontállásban.

Dr. Kerner László a dobogó legmagasabb fokán az országos bajnokságban, szenior „A” kategóriában
A bajnokság zárófordulójára októberben, Hódmezővásárhelyen került sor, ahol egyszer már rajthoz állt az idei versenykiírásban. Volt itt minden, ami szem-szájnak ingere: fékmeghibásodás a szabadedzésen, sokadik idő az időmérő edzésen, de felülkerekedett mindezeken, és abszolút elsőként jött ki az első futamból. A második megmérettetésen pedig egy esés sem tántorította el attól, hogy végül a legjobb köridőt írják a neve mellé. Kettős futamgyőzelemmel zárta a sorozatot, nem mellesleg országos bajnok lett a kategóriájában.
Dr. Kerner László elsőként édesapjának és a családjának mond köszönetet, hogy egyáltalán végig tudta csinálni a sorozatot, és természetesen hálás mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak az eredményhez. Úgy látja, a város lakói és tanítványai számára is motiváló lehet egy ilyen sportsiker.
És ha már a sikereknél tartunk, örömmel említjük meg, hogy a sportedző ifjú tanítványa, a szintén bakonyi Kirsch Marcell is országos bajnoki címet szerzett a zirci motorsport egyesület színeiben az Utánpótlás Mx2 géposztályban.
Végül zárásként még két fotó az újdonsült szenior országos bajnokról riport és ugratás közben…


A képek forrása: Dr. Kerner László




