Új lehetőség a parkolásra
„Önkormányzati finanszírozásból kivitelezési üteméhez érkezett a zirci Felső-temető melletti padkaszélesítés, hatvan méternyi szakaszon, ahol így a későbbiekben könnyebbé válik a parkolás is” – tájékoztatott Kacsa István, városunk polgármestere.
„A padka szélesítését a Magyar Közút Nonprofit Zrt. engedélyezte, a Zirci Városüzemeltetés Nonprofit Kft. végzi el a munkálatokat. Új murvaburkolatot kap ez a szakasz, így a jövőben majd a KRESZ szabályai szerint lesz lehetőségük megállni az autósoknak. A felújítás által is könnyebbé válik a temető megközelítése az idősebb, valamint a mozgásukban korlátozott személyek számára” – mondta el a városvezető. A járdaburkolat, valamint a járdán közlekedők megóvása érdekében a padka mellé korlát is kerül majd a közeljövőben.
Szintén önkormányzati saját forrásból történő kivitelezés során, az ősz folyamán a Pintérhegyi parkerdőnél található -eredetileg csapadékelvezetési célból kialakított, később gödörré alakuló- területet is befedték, így már személygépjárművel is könnyedén lehet közlekedni és parkolni, amelyre nagy lakossági igény volt.






