Megjelent a Zirc és Vidéke újság novemberi száma!
Kedves Olvasók!
November 10-én megjelent a Zirc és Vidéke újság legfrissebb száma, amelyben ismét beszámolunk a városunkban történt legfontosabb eseményekről, hírekről. Ilyenkor, késő ősszel jólesik egy csésze tea mellett átlapozni egy újságot – tegyék hát – mutatjuk miről olvashatnak!
Lapunkban többek között egy hosszabb interjút olvashatnak Nagyné Fáró Katalinnal arról, hogy 2005-ben, vagyis 20 éve indult Zircen a közösségi pszichiátriai ellátás, amely létrejötte óta számtalan ember életét tette könnyebbé. Beszélgettünk Éltető Erzsébettel, a StoryLab kreatív írás műhely vezetőjével is.
Kelemen Gábor többek között a legutóbbi testületi ülés legfontosabb döntéseit foglalta össze, de hírt adunk arról is, hogy Zirc testvérvárosából, a németországi Pohlheimből érkeztek adományok. Hosszú idő után szerkesztőségünk tagja, Encz Ilona ismét cikkel jelentkezik – a Jókai200 emlékév helyi vonatkozásában. A 19 éves Hegyen-völgyön Baráti Körről is megtudhatnak érdekességeket, melynek vezetője Müller Anikó – aki ebben a lapszámban is folytatja cikksorozatát és Zirci Értékeinkről ír. A korábbi híresztelésekkel ellentétben megbízható forrásból származó információval szolgálunk a helyi hulladék elszállításával kapcsolatban; sőt receptet és olvasmányt is ajánlunk. A Veszprémi Rendőrkapitányságtól kapott közlemény fontos dologra hívja fel figyelmüket, de a téli madáretetést érintően is hasznos tudással gazdagodhatnak. Következő lapszámunk megjelenéséig két adventi hétvége visz minket közelebb karácsonyhoz – addig is, Mórocz Réka Rebeka evangélikus lelkész osztja meg velünk adventi gondolatait.
Kellemes időtöltést, olvasgatást kívánunk! Ne feledjék, a Képviselő – testület támogatásának köszönhetően 500 db ingyenes példánnyal kedveskedünk Önöknek, amelyeket az alábbi helyeken találhatnak meg:
- Ciszterci Látogatóközpont, Ajándékbolt
- Kormányablak
- Békefi Antal Városi Könyvtár
- Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház és annak kávézója
- Segítő Kezek Háza
- Alkotmány utcai Művelődési Ház
- Szent Bernát Idősek Otthona
- Peti Pizza
- Vianni üzlet
- Zirci Erzsébet Kórház és Rendelőintézet, Recepció
Keressék bizalommal szerkesztőségünket híreikkel és információikkal a hirek@zirckultura.hu email címen!
Fontos információ: a következő Zirc és Vidéke lapra december 10-én, szerdán számítsanak! 2025. novemberétől ugyanis már nem minden hónap első pénteki napján jelenik meg lapunk, hanem a hónap 10. napján – amennyiben az munkaszüneti napra esik- az ahhoz legközelebb eső hétfői napon keressék majd a fent felsorolt helyeken!
Ne feledjék – újságainkat online is megtalálják, itt a zircmedia.hu oldalán!






