Májusban is találkoztak az Aktív Zirciek Társaságának tagjai
Ahogy minden hónapban, úgy májusban is találkoztak az Aktív Zirciek Társaságának tagjai, akik ezúttal egy izgalmas, kulturális programon vehettek részt.
A tucatnyi résztvevő a Békefi Antal Városi Könyvtárnál gyülekezett, majd a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház felé vették az irányt, hiszen a REGULYVERSUM – mindent Regulyról című állandó kiállítást tekintették meg, dr. Vida Beáta vezetésével.
A 2021. szeptemberében nyílt kiállítás azzal a szándékkal jött létre, hogy a lehető legárnyaltabb és legteljesebb képet mutassa meg Zirc híres szülöttjéről, ez pedig sikerült is: a kutató életművét bemutató színvonalas kiállítást 2022-ben „Az Év Kiállítása” díjjal tüntették ki, és az Aktív Zirciek Társasága tagjainak tetszését is egyöntetűen elnyerte.
A társaság tagjai legközelebb június 25-én találkoznak majd, amikor szintén a Reguly múzeumban bővíthetik ismereteiket – de persze az Aktív Zirciek Társaságába az újonnan csatlakozni vágyókat is szeretettel várják. Tagsági díjat nem kell fizetni, csupán együtt lenni és jól érezni kell magukat.






