Zirciek Adventje – III. gyertyagyújtás
December 13. Luca napjaként ismerjük, Zircen viszont többről lesz szó ezen a szép napon, hiszen sor kerül a Zirciek Adventje programsorozat harmadik eseményére. Lássuk, mire számíthatunk!
A programok a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban kezdődnek, kilenc órától Luca – Fogd a széket és fuss! néven a Luca napi hagyományok elevenednek majd meg, csakúgy, mint a Zirci Piacon, ahol adventi vásár mellett Boszorkányos játékokban lehet részt venni. A Reguly Múzeum Kávézóban sült tökkel várják majd az éhes vendégeket!
A Bakonyi Veterán Klub idén is megrendezi adventi veteránautó-kiállítását, december 13-án, 15 órától a Rákóczi téren. A program kisgyermekes családok számára is ideális választás: a rajzpályázat mellett lesz többek között arcfestés, csillámtetoválás, totó, kirakó, de készíthetnek a gyerekek karácsonyfadíszeket és díszíthetnek mézeskalácsot is!
A délutáni programoknak helyet adó Zirci Ciszterci Apátság területén számos lehetőséget taálhatunk, ha igazán hangolódnánk az ünnepre: a hittantermében ismét kézműveskedhetünk majd, de sor kerül a Németországból érkezett Mikulás ajándékosztására is (itt szükséges volt az előzetes regisztráció). A délutáni órákban a „Bakony Fővárosa Jövőjéért” Alapítvány, a Hédl család, valamint a traunsteini és surbergi barátok készülnek szeretetvendégséggel.
Igazán szívmelengető és elragadó előadással készülnek a Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde német nemzetiségi csoportos óvodásai, őket 15:30-tól láthatjuk fellépni. A Gobelin-teremben, a Zirci Német Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében 16 órától Écsi Gyöngyi Angyalbárányok című meseelőadásával hangolódhatunk a karácsonyra.
17:30-tól kerül sor a III. Adventi gyertya meggyújtására, ahol a Zirci Baptista Gyülekezettől Petrikné Sáfrány Judit osztja majd meg ünnepi gondolatait, ám előtte Écsi Gyöngyi énekel.
Csakúgy, mint korábban, 18 órától ünnepi szentmise lesz a Bazilikában.
Az ingyenes programokra szeretettel várnak mindenkit! Készüljünk együtt az év legszebb ünnepére!

(kiemelt kép: Kaufmann Ferenc – A ZIRC ÉS A BAKONY, archív)






