Megjelent a Zirc és Vidéke újság augusztusi száma!
Kedves Olvasók!
Augusztus első napján megjelent a Zirc és Vidéke újság legfrissebb száma, amelyben ismét beszámolunk a városunkban történt legfontosabb eseményekről, hírekről.

Hogy miért érdemes ezúttal is fellapozni, arról árulkodjon egy kis ízelítő:
Az egészségügyben dolgozókat köszöntötték Zircen a július elsejei Semmelweis-naphoz kapcsolódóan – a jeles eseményről Kelemen Gábor beszámolójából tudhatnak meg részleteket, de nem feledkeztünk meg beszámolni arról sem, idén ki volt az a két pedagógus, akik „Zirc Város Közoktatásáért” kitüntetést vehettek át. Dr. Stadler Jenő felidézi számunkra a múltat egy szívhez szóló írásban. Szeli Dóra cikkéből megismerhetik az Urbex fogalmát – vagyis a városi és ipari romok feltérképezését, sőt állatorvosi jótanácsokat is adunk, és egy igazán kitűnő receptet is kínálunk kipróbálásra Somogyi Tamás séf jóvoltából, mert igazán finom vadast nemcsak a nagymamák tudnak főzni!
A Képviselő – testület támogatásának köszönhetően 500 db ingyenes példánnyal kedveskedünk Önöknek, amelyeket a település leglátogatottabb és legforgalmasabb pontjain találhatnak meg:
- Ciszterci Látogatóközpont, Ajándékbolt
- Kormányablak
- Békefi Antal Városi Könyvtár
- Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház és annak kávézója
- Segítő Kezek Háza
- Alkotmány utcai Művelődési ház
- Szent Bernát Idősek Otthona
- Peti Pizza
- Vianni
- Zirci Erzsébet Kórház és Rendelőintézet, Recepció
Keressék bizalommal szerkesztőségünket híreikkel, információikkal a hirek@zirckultura.hu email címen!
Üdvözlettel: A szerkesztők






