Ingyenes a múzeumlátogatásra nyílik lehetőség a Magyar Kultúra Napján
A magyar múzeumok kultúrstratégiai intézményei (a Magyar nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum) kezdeményezéséhez csatlakozva 2026. január 22-én, vagyis a Magyar Kultúra Napján ingyenesen látogatható a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház – derült ki a zirci múzeum legfrissebb bejegyzéséből.
A Zirc főterén álló Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház az 1766-ban épült, barokk lakóházban, az ún. „Dubniczay-házban” kapott helyet, hiszen a védett műemléket Reguly Antal szülőházaként tartják számon. A tematikus múzeumként működő intézmény tevékenysége Reguly Antal (1819-1858) munkássága köré szerveződik.
Az épületegyüttes az elmúlt években teljesen megújult, a főépületben 2021 őszétől már megtekinthető a „Regulyversum – mindent Regulyról” címmel a névadó kutató életútját, kutatói pályáját bemutató új, állandó kiállítás. A kiállítás Reguly életét egyetlen nagy utazásként mutatja be, hiszen a 19 éves, frissen végzett jogászhallgató rövid, nyugat-európai utazásából kerekedett ki északi kutatóútja, itthoni élete pedig – a palócok közé tett utazástól eltekintve – elsősorban Pesten telt, így munkássága valóban leírható egy utazással, sőt, hogy irodalmi hasonlatot használjunk, egy „fejlődésregénnyel”. A kiállítás megtekintése maga is egy különleges utazás élményét kínálja a nem mindennapi életúttal bíró kutató személyiségének és a rokon nyelvű népek kultúrájának világába.
Az épületegyüttesben helyet kapott a Népi Kézműves Alkotóház is, ahol a kialakított népi kismesterség-műhelyekben „Műhelytitkok” címmel állandó kiállítás nyílt a bakonyi mesterségekről. Bemutató foglalkozások mellett az egyes mesterségek – fazekas, szövő, mézeskalács, gyertya, nemez, bőr, csuhé, kovács, kosárfonó – kipróbálására, elsajátítására is lehetőség nyílik a bejelentkező családok, csoportok számára.
Időszakos kiállítótermükben helytörténeti, művészeti, néprajzi kiállításokat rendeznek.
A múzeumlátogatásokat követően a múzeum földszinti részén kialakított Reguly Múzeum Kávézó egyedülálló hangulattal várja a felfrissülni vágyó vendégeket.
(források: turizmus.zirc.hu; Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóház)






