Bemutatkozik a zirci Fogyatékosok Nappali Ellátása
” Minek élünk, ha nem azért, hogy egymás számára könnyebbé tegyük az életet?” – ezzel a gondolattal kezdődik Bodáné Németh Ágnes, Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ terápiás munkatárásnak írása. A nemrégiben Zirc Szociális Ellátásáért” kitüntetéssel elismert szakember cikkében a zirci Fogyatékosok Nappali Ellátásának mindennapjairól és a csatlakozási lehetőségekről is olvashatnak.
” Minek élünk, ha nem azért, hogy egymás számára könnyebbé tegyük az életet?”
A Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ Fogyatékosok Nappali Ellátása 2007-ben kezdte meg működését az Ady Endre utca 3. szám alatt, azzal a céllal, hogy az igénybevevő érintettek részére az
iskolarendszerből kikerülve napi életritmust biztosító közösségi szolgáltatásokat szervezzen. A kezdeti évben 17 fővel induló csoportunk az igényekhez igazodva folyamatosan nőtt, jelenlegi létszámunk 28 fő. Ellátottjaink Zircről és a térségi településekről járnak intézményünkbe, igény szerint a Támogató Szolgálatunk szállításával.

fotó: Zirci Járás Szociális Szolgáltató
Központ
A fogyatékkal élő embereknek is ugyanúgy szükségük van emberi interakciókra, barátokra, mint egészséges társaiknak. Az érzelmi biztonságot nyújtó közösségben személyiségük pozitív irányban fejlődik, elsajátítják a társas együttlét alapvető normáit, megtanulnak együttműködni, alkalmazkodni. Oldódik a bezártságérzetük, nem érzik magukat kirekesztettnek, magányosnak. A közös sors megélésével csökken a szorongásuk, a közösen átélt élmények erősítik társas kapcsolataikat. Az általunk biztosított elfoglaltságok igazodnak az ellátottak állapotához, életkorához, igényeikhez.
Mindennapjaink része például a beszélgetőkör, életmód-tanácsadás, társas- és kártyajátékok, kirakózás. Heti rendszerességgel végzett programjaink között megtalálható a mesefoglalkozás, verstanulás, már év közben készülődni kezdünk karácsonyi műsorunkra, hogy év végén meglephessük a szülőket, hozzátartozókat. A kognitív képességek fejlesztése egyéni és csoportos foglalkozások keretében valósul meg. Kreatív délelőttjeinken készített alkotásainkkal dekoráljuk csoportszobáinkat, amiket évszaknak megfelelően együtt díszítünk, szépítünk, hogy mindenki hozzájárulhasson az otthonos környezetünk kialakításához.
Kedvelt programok közé tartoznak a csoportos mozgásformák: többek között meridián- és csikung tornával, ülőtornával és játékos mozgásfejlesztéssel „harcolunk” a mozgásszegény életmód ellen.
Jó kapcsolatot ápolunk a város kulturális intézményeivel, az általuk szervezett kiállításokon, programokon aktívan jelen vagyunk. Mindig új ismeretekkel, sokáig emlegetett élményekkel gazdagodunk egynapos kirándulásainkon. Az évek során eljutottunk például a nemesvitai Family és Westernparkba, a siófoki Bella Állatparkba, de a töltéstavai Kimba elefántparkból is izgalmas, vidám kalandokkal térhettünk haza.

fotó: Zirci Járás Szociális Szolgáltató
Központ
Ellátottjainkkal rendszeresen segédkezünk közösségi ruhagyűjtésben, a Föld Napja és a Városszépítési napok keretein belül parkjainkat, erdeinket varázsoljuk tisztává, így ők is átélhetik a másoknak segítés örömét, aktívan részt vehetnek tágabb környezetük közösségi életében.
További terveink között szerepel délutáni klubok formájában zenés- táncos torna, kímélő gerinctorna és terápiás „erdőfürdő” foglalkozások indítása is.
Figyelmet fordítunk arra is, hogy a szülők se maradjanak magukra problémáikkal, kérdéseikkel. Számukra nyílt napokat szervezünk, rendszeres fogadóórákkal, személyre szabott szülő- gyermek tanácsadással nyújtunk támogatást.
Szeretettel várjuk a leendő érdeklődő szülőket is gyermekeikkel együtt, hogy további további tájékoztatást és bepillantást nyújthassunk csoportunk működésébe!
Elérhetőek vagyunk az alábbi telefonszámokon:
- 06/88/414-690
- 06/20/ 563-2070
- 06/20563-2120






