Könyvek, lélek, telt ház – ilyen volt a II. Zirci Tavaszi Könyvtári Hét
Volt, aki válaszokat keresett, más kikapcsolódni érkezett – egy azonban biztos: élményekből nem volt hiány a II. Zirci Tavaszi Könyvtári Héten. A március 16. és 21. között megrendezett programsorozat rengeteg érdeklődőt vonzott, ami nem csoda, tekintve minden korosztály megtalálhatta a neki megfelelő eseményt.
Már az első nap erős kezdést hozott: Hank Ági pszichológus előadása során az úgynevezett „piros gomb” jelenségen keresztül mutatta meg, mi történik bennünk egy-egy váratlan érzelmi reakció során. Az énállapotok, sémák, valamint a „dühös gyerek” és az „egészséges felnőtt” működésének bemutatása sokak számára hozott új felismeréseket. A szakember arra is rámutatott: a népszerű önismereti kötetek valóban segítséget nyújthatnak, ha tudatosan használjuk őket, ám egy terápiával sosem fognak felérni.

fotó: Stúdió KB
A lelki folyamatok témája a hét során később is visszatért: teltház előtt, a városháza nagytermében Dr. Buda László pszichiáter -akinek nevéhez a SzomatoDráma módszer megalkotása is kapcsolódik- „Mit üzen a testünk?” című kötetét alapul véve arról beszélt, hogyan „szólal meg” a testünk akkor, amikor a kimondatlan feszültségek és átélt traumák már nem maradnak csendben. Az elismert szakember számos példával illusztrált eseteket, és nem riadt vissza attól sem, hogy személyes élményeit – akár édesanyja daganatos betegségének történetét- megossza a hallgatósággal. Az előadás sokakat elgondolkodtatott, és kézzelfogható közelségbe hozta azt a gondolatot, hogy a fizikai tünetek mögött gyakran történetek húzódnak.
A könyvtár másik arcát is megmutatta: nevetéssel és játékkal telt meg a klubterem, ahol a Kuflik világa szinte kilépett a színpompás könyvek lapjairól. A gyerekeket és családokat Dániel András interaktív programja szólította meg, ahol megelevenedett a Kuflik könyvekből ismert elhagyatott rét világa. Dániel András sokoldalú grafikus, aki újságok, magazinok címlapjától kezdve
gyerekkönyvekig sok mindenhez készített már illusztrációt, mindemellett elismert kortárs festő, számos egyéni és csoportos kiállítása volt. 2012 óta jelennek meg egyedi, különleges humorú könyvei, igazán ismertté a 2014-ben kezdődött Kufli könyvsorozat tette. A kicsik nemcsak hallgatói, hanem aktív részesei is voltak a történeteknek, mely során az is kiderült, hogy a mára országosan ismert figurák egy egyszerű firkából születtek, majd történetek egész sorát indították el. A „Nem is kifli. Nem is kukac.” – alakok népszerűségét jól mutatja, hogy könyvek mellett animációs film is készült belőlük, melyet 2017-től vetítettek a hazai mozikban.
A fiatal felnőtteket a népszerű ifjúsági könyvek szerzője, Kalapos Éva Veronika szólította meg rendhagyó irodalomóráján. Az író Nem hagylak itt, a Massza és az F, mint című ifjúsági regényeiben kamasz sorsokon keresztül beszél barátságról, útkeresésről, veszteségről és a felnövés sokszor fájdalmas folyamatáról, szinte minden kötetében érintve olyan aktuális, fiatalokat érintő problémákat, mint például az online zaklatás. Az író őszinte, tabukat sem kerülő gondolatai láthatóan közel kerültek a diákokhoz – nem egy egyszerű „kötelező” irodalomóra volt, hanem valódi párbeszéd.
A hét egyik legkülönlegesebb hangulatú estéjén a múltszázad idéződött meg: a Déryné program keretében megvalósuló „Mindig az a perc – Karády kalapja” című jazz story-ban Pataki Szilvia idézte meg Karády Katalin alakját. Az érzelemdús esten a legendás sanzonok – köztük a „Hamvadó cigarettavég” vagy a „Hiába menekülsz, hiába futsz” – is felcsendültek, Benedekfi István zongorakíséretével. Mint az kiderült, évekkel ezelőtt, még a koronavírust megelőzően azonban mindez nem egy zenei produkció volt, hanem prózai színdarab, amelyet nagy sikerrel játszottak a Pesti Magyar Színházban.
Fellegi Hanna könyvbemutatóján személyesen is találkozhatunk a szerzővel, és együtt gondolkodhatunk arról, mit jelent számunkra a csoda a hétköznapokban. A csoda – amikor az élet értelmet nyer című kötetéről elárulta: alkotására hatással volt többek között Müller Péter munkássága, de az angolszász szerzők világa sem áll távol tőle. Mint fogalmazott, A csoda egyfajta „pozitív agymenésként” született meg, amelyben saját belső folyamatait írta meg – szinte úgy, mintha egy felette álló hang diktálta volna le számára az élet lényegéről szóló gondolatokat. Meghitt, ugyanakkor inspiráló esemény volt.
A programsorozatot Pál Babette író Belül Hangos elnevezésű eseménye zárta – utóbbit jól ismerhetik azok, akik követik a zirci könyvtár mindennapjait és eseményeit, hiszen ők már találkozhattak ezzel a kortalan önismereti programmal, mely minden hónapban szeretettel vár mindenkit! A II. Zirci Könyvtári Hét keretén belül most sor került a márciusi alkalomra is, melynek középpontjában a döntés és az irány kérdése állt: hogyan tudunk tudatosan választani, és miként ismerhetjük fel a bennünket visszatartó mintákat. A résztvevők közös gondolkodással, önismereti gyakorlatokkal dolgoztak azon, hogy közelebb kerüljenek saját belső hangjukhoz.
Noha ezzel a II. Zirci Tavaszi Könyvtári Hét ezzel véget ért, a Békefi Antal Városi Könyvtár munkatársai már most a folytatáson dolgoznak: ősszel ismét az irodalom kerül fókuszba Zircen, a részletes programokról és pontos időrendről később nyújtunk tájékoztatást – kövessék közösségi oldalainkat, forgassák a Zirc és Vidéke újságot, és persze járjanak könyvtárba!












