Kirándulási lehetőség Komáromba!
Egy, a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében megvalósuló szuper programlehetőségre hívjuk fel a figyelmet, melynek időpontja 2026. március 03. Ma még lehet rá jelentkezni, azonban nem árt sietni, a helyek száma korlátozott!
Fókuszban az irodalom és a történelem!

Délelőtt 9.00 órakor sor kerül a Csillagerőd látogatásra, amely során egy körülbelül félórás előadást hallhatnak a komáromi erődrendszerről, azután a Csillagerődöt tekinthetik meg. Majd 11 órától „Az aranyember” előadásra kerül sor a Monostori Erődben, a KlapkAréna fűtött rendezvénysátorban.
SZÍNHÁZI ELŐADÁS: Az aranyember (színházi előadás 2 felvonásban, kb. 140 perc + szünet)
Leírás: Jókai Mór legolvasottabb regényéből készült nagyszabású musical a világtól való elvágyódás története. Tímár Mihály, a legyőzhetetlennek hitt hős, aki a hirtelen jött gazdagság, a mesés kincsre lelés dacára sem boldog. Mert nincs meg a mindennél fontosabb: az igaz szeretet. A boldogság végül eljön, hogy válaszút elé állítsa a hőst: megválik-e a vagyontól, társadalmi rangtól valamiért, ami kézzel nem fogható, talán csak egy illúzió. Tímár Mihály története kritika: a kiéhezett lélek tiltakozása az anyagi világ ellenében.
EGYÉB INFORMÁCIÓK:
- javasolt öltözék: az aktuális időjáráshoz illő kényelmes, hétköznapi öltözék
- a színházi előadás a Monostori Erőd udvarában felállított fűtött rendezvénysátorban kerül megrendezésre
- mindkét erőd esetében több helyszínen is találhatók mosdók
- a program nem tartalmaz étkezést!
Az utazás busszal történik, az alábbi megállóhelyeken tudnak felszállni:
- 8414 Olaszfalu Major utca 1. 7:00 óra-kor
- 8416 Dudar Kossuth Lajos u. 2. 7:20-kor
- 8417 Csetény, buszmegálló a kereszteződésnél (Orvoslakás) körülbelül 7:25-7:30-kor.
Részvételi díj: 2500 forint/fő (tartalmazza az utazási költséget, az előadás, valamint a látogatás díját is)
Jelentkezni az alábbi telefonos elérhetőségen tudnak: 0630 018 0077
A visszaindulás tervezett időpontja: 14:30.
(Kiemelt kép: Szerkesztőség tartalom)






