Ismerjék meg az Aktív Zirc Ezüst Kártya partnereket – KAMRON Gyógyászati Segédeszköz Szaküzlet
Mint arról korábban is beszámoltunk, a Zirc Városi Önkormányzat valamint a Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB által életre hívott Aktív Zirc Ezüst Kártya számos kedvezményt kínál a 65 év feletti zirci polgároknak – minderre azonban nem lenne lehetőség a partnerek nélkül. Cikksorozatunkban őket mutatjuk be, következzen a Rákóczi tér 9. szám alatt található KAMRON Gyógyászati Segédeszköz Szaküzlet, mely mögött szakmai elhivatottság és valódi segítő szándék áll – ennek megfelelően lettek Ezüst Kártya partnerek is.
Milyen okból nyílt meg az üzlet és mióta működik itt Zircen?
Fellenbeckné Agg Katalin: A boltot 2009. májusában nyitotta dr. Demény Kamilla fogorvos. Az üzlet korábbi helye a Reguly A. 4 szám volt. A jelenleg is fogászatként működő épület másik fele is a doktornő tulajdonában állt, eleinte üresen. Hogy a helyiség jó célt szolgálhasson, jött az ötlet, gyógyászati boltot nyit. Zircen akkor már évek óta nem volt ilyen üzlet, úgy gondoltuk, biztos lenne rá igény a lakosság részéről. Én a doktornő alkalmazásában kezdtem dolgozni, de 2010. decemberében felajánlotta az üzlet megvételét tekintettel arra, hogy két -akkor még óvodás- gyermeke és a mindennapos rendelések mellett nem jut elég ideje a boltra. Így került hozzánk az üzlet, s lettünk férjemmel közösen új tulajdonosai. Az évek folyamán a vevők egyre szélesebb körben keresték fel üzletünket az egyre bővülő igényükkel, így hát kinőttük a helyet. Szerencsére találtunk egy nagyobb eladó üzlethelyiséget a volt KTSZ udvarban – ma hivatalosan Üzleti udvar- és 2017. decemberében átköltöztünk az új helyre. Azóta is itt várjuk szeretettel vevőinket nap, mint nap, a Rákóczi tér 9. szám alatt.
Milyen fő termékkörökkel találkozhatnak a vásárlók az üzletben, és kik, milyen problémákkal, kérésekkel keresik fel leggyakrabban üzletüket?
Fellenbeckné Agg Katalin: A bolt fő profilja, ahogy nevéből is adódik, gyógyászati segédeszköz termékek kínálata. Az ízületi rögzítőktől az inkontinencia termékeken, a gyógyharisnyákon, talpbetéteken át a különböző mérőeszközökig (pl. vércukor- vagy vérnyomásmérők) minden megtalálható, továbbá különböző orvostechnikai eszközök is, mivel a törzsvásárlóink között több orvos -főleg háziorvos – is szerepel. Az évek folyamán sikerült jó kapcsolatot kialakítani velük és asszisztenseikkel, jól együtt tudunk dolgozni. Hiszem, hogy ezzel is segíteni tudjuk a betegek helyzetét, mert hozzánk a vásárlók többsége betegként érkezik. És itt kerülnek képbe a többi termékek! Folyamatos az igény ezáltal a különböző étrendkiegészítőkre, vitaminra, gyógypraktikára.
Vevőkörünk életkor szempontjából széles skálán mozog, panaszaikkal pici gyerektől az idősig mindenki megfordult már nálunk a közel 17 év alatt, főleg amíg recept beváltással is foglalkoztunk – ez a szolgáltatásunk két éve szűnt meg. Szerencsére elég széles törzsvevői körrel büszkélkedhetünk, ami számomra nagy öröm, hisz’ ez egy pozitív visszajelzés, hogy a vevők megbíznak ajánlataimban, tanácsaimban. Ez azért megtiszteltetés is a számomra!
Mi az, amiben egy helyi gyógyászati segédeszköz bolt többet tud nyújtani itt Zircen, mint egy nagyobb, távolabbi üzlet vagy webáruház?
Fellenbeckné Agg Katalin: Az orvosi rendelőkben -vagy akár a gyógyszertárakban – a magas beteglétszám miatt sajnos nem jut elég idő egy-egy betegre. A sok adminisztrációs plusz munka rengeteg időt elvesz a konkrét gyógyításra szánt időből, így a betegeknek sokszor csak itt van lehetőségük panaszaikat teljes mértékben kifejteni. Lehetőségem szerint igyekszem mindenkit meghallgatni, képességeim szerint tanácsokkal ellátni. Azt tapasztalom, hogy sokaknak már az is elég, ha valakinek elmondhatják panaszaikat, gondjaikat – sokkal többet számít a személyes jelenlét, amelyet egy webáruház értelemszerűen nem tud nyújtani, emellett sokkal közvetlenebb, személyreszabottabb a kiszolgálás, mint egy nagyvárosi üzletben, ahol sokkal több vevő fordul meg napjában. Úgy gondolom, hogy egy kisvárosban, mint Zirc is, talán még tartható ez a fajta családias hangulat, és bízom benne, hogy vevőink is így gondolják!

fotó: Wittmann Csaba
Miért tartotta fontosnak, hogy támogatóként is részt vegyen helyi kezdeményezésekben, és mit jelent Önnek a közösségi szerepvállalás?
Fontosnak tartom, hogy a mai túl „vegyszerezett” világunkban tegyünk meg minden magunktól telhetőt annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni egészségünket. Történjen az mozgással, egészségtudatosabb étkezéssel, vitaminokkal, étrendkiegészítőkkel való rásegítéssel.Ezért is tartom jó ötletnek/ kezdeményezésnek az Aktív Zirc Ezüst kártyát és szeretnék magam is hozzájárulni, hogy együtt népszerűsíthessük a minőségi aktív életet 65 éves kor felett is!
Önt mi motiválja a mindennapi munkában?
Bennem kezdetektől fogva az egészségügyis vénám dominál. Én nem érzem igazán magam kereskedőnek, így aztán számomra mindig a vevő/beteg, mint ember az első, akinek segíteni szeretnék tudásom legjava szerint. Remélem ezt a hozzám betérő vevők/törzsvevők is érzik. Szerencsére sokszor kapok pozitív visszajelzést, hogy az általam ajánlott gyógymódok, gyógyteák, étrendkiegészítők, vagy csak egyéb praktikák jó hatásúnak bizonyultak, hatottak, panaszaik javultak, jó esetben elmúltak!






