Hangverseny Kosóczki Tamás orgonaművész és Solymosi Péter trombitaművész közreműködésével
Az idei Ars Sacra Fesztivál keretében mennyei és földi orgona-trombita muzsika csendül fel a Zirci Ciszterci Apátság Bazilikájában 2025. szeptember 20-án, szombaton 16:00 órakor, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt! A koncertre a belépés ingyenes!

Art Sacra 2025.
Kosóczki Tamás zenei tanulmányait a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Kántorképző Tanfolyamán kezdte 1992-ben, Baján. 1996-ban szerzett Római Katolikus Kántori Oklevelet. Felsőfokú zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte: Szegeden, illetve Budapesten. 2010 őszén Budapesten, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartotta doktori koncertjét, valamint ekkor védte meg doktori értekezését. A művész-doktori (DLA) fokozatot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Mestertestülete Summa cum laude minősítéssel ítélte meg számára. 1998-ban alapította meg Baján a Belvárosi Orgonaesték sorozatot. 2002-ben elnyerte a Köztársasági ösztöndíjat, 2005-ben és 2006-ban pedig a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt Fischer Annie ösztöndíjat. Rendszeresen ad hangversenyeket hazánkban, valamint külföldön is, idáig Ausztriában, Németországban, Svájcban, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában és Ukrajnában élvezhette játékát a közönség.
Solymosi Péter a Pannon Filharmonikusok szólamvezető I. trombitása. Zenei tanulmányait 7 évesen kezdte, majd Pécsett folytatta az állami zeneiskola, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetében. Egyetemi diplomát a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumában szerzett 2002-ben. 2000-ben a bukaresti Jeunesses Musicales Nemzetközi Trombitaversenyen I. helyezést ért el, majd 2001-ben a Szegedi és Debreceni Konzervatóriumok Trombitaversenyén második helyezett lett. 2006-ban a Drezdai Modern Zene Fesztivál ösztöndíjasa volt. Solymosi Péter a Mozart Zenekar Pécs alapító tagja, kamarazenészként 1997-2003 között a Pannon Brass tagjaként, 2003-tól a Symphonic Brass muzsikusaként, és 2000 óta Kosóczki Tamás orgonaművész kamarapartnereként évezheti játékát a közönség.


