Fővárosi behatással várpalotai „importáru” volt a dudari bányász foci

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1946-ban egy új munkaerővel gazdagodott az akkortájt beinduló dudari bányaüzem: alighogy megérkezett iparosként Várpalotáról, máris nekilátott a futballcsapat megszervezésének a Budapestről származó Eiler János. Szerencsére partnerekre lelt.
Cikksorozatunk első részében visszatekintünk a Zirc-Dudari Bányász Sportegyesület alapításának körülményeire.

A Bakony fővárosában már a múlt század harmincas, negyvenes éveiben intenzív sportélet folyt, kezdetben a Zirci Sport Egylet, majd a leventeegyesület keretei között. Ekkor épült az arborétum melletti, ma már nem létező futballpálya és a már szintén elbontott, de sokak emlékében még elevenen élő tribün. A labdarúgó- mellett atlétikai és úszószakosztályok is működtek, versenyeket is rendeztek.

A háború utolsó évei azonban Zircen is elcsendesítették a sportéletet, és az újrakezdés már egy teljesen új irányvonal mentén történt: 1944-ben megkezdődtek a bányászati munkák egy Zirctől kilenc kilométerre lévő településen, Dudaron, és nemsokára egy sportkör is kinőtte magát a „földalatti iparosvilágból” erős várpalotai befolyással.

Fiatalok alkotta zirci futballcsapat, még vélhetően a háború előtti időből – nagy népszerűségnek örvendett már akkor is a foci (Forrás: Dombi Ferenc)

A dudari szénbányászat dolgozóinak magvát a kezdeti években ugyanis a várpalotai szénbánya szolgáltatta, az első szakmunkások, vájárok, szerelők, iparosok Várpalotáról kerültek Dudarra, és ott is laktak.
Közöttük volt Eiler János, akinek a nevét mindenképpen érdemes az emlékezetünkbe vésni, amikor a zirci labdarúgás történetéről beszélünk. A fővárosi származású asztalos élen járt ugyanis a futballcsapat megalapításában, amikor 1946-ban a bányához került. Ekkor már a harmincötödik életévét taposta, és komoly pályafutást tudhatott maga mögött.

Eiler János később, edzőként (Önkormányzati archívum)

Kőbányán, a X. kerületi FC-ben tehetséges középcsatárnak tartották, s mivel huzamosabb ideig nem tudott elhelyezkedni a szakmájában, a Várpalotai Unió játékostoborzó újsághirdetése felkeltette az érdeklődését. Így került erre a vidékre, bányaácsként kezdett dolgozni a föld mélyén. A Várpalotán kapott munka azonban „nem ízlett” számára, ahogy arról évtizedekkel később egy riportban vallott. Ennek Dudaron
csak örülhettek, hiszen Eilert minden idők egyik leggólerősebb várpalotai labdarúgójaként tartják számon, a várpalotai bányász futball történetét feldolgozó könyvben külön oldalakat szenteltek neki. „Zircen, a Damjanich utcában él az a csatár, akinek már a neve hallatán remegni kezdett az ellenfelek lába” – írták róla a nyolcvanas évek végén.

A Dudari Bányász gárdája valamikor 1946 és 1950 között a pártoló bányaüzemi vezetőkkel (Kép forrása: Szabó Pálné)

Egy fecske azonban nem csinál nyarat, önmagában még kevés a kellő tapasztalat és elszántság, arra is szükség volt, hogy az egykori kőbányai csatártehetség társakra és partnerekre leljen új munkahelyén. Szerencsére ebben nem volt hiány. Az első, Dudarra érkező szakembergárdában is többen voltak, akik futballoztak, és az üzemi vezetőségben is a labdarúgást szerető emberek foglaltak helyet, akik felkarolták a sportélet beindításának ügyét.

A sportkör elnöke Jármai Ervin mérnök – egyidőben főmérnök – volt, akinek a dudari szénbányászat történetét feldolgozó könyvet is köszönhetjük. A labdarúgó szakosztály vezetői tisztségét Kakucsi Lőrinc töltötte be, aki gépészeti vezetőként kezdte meg ténykedését a bányaüzemben. A csapat mellett intézőként ténykedő György Vendel is az első iparosok sorát erősítette egy-két alapító játékoshoz hasonlóan.

Zircre nősült, de Eiler Jánoshoz hasonlóan a fővárosból származott Papp István, akit üzemi festőként alkalmaztak Dudaron. Csakugyan az alapítók között tartják számon, de talán ennél is nagyobb érdeme, hogy egészen a hetvenes évek közepéig kivette részét a sportkör vezetéséből, tehát a későbbi fejezetekben még minden bizonnyal hallani fogunk róla. Hozzá kell tenni, hogy a mindenkori bányaigazgatók is szinte kivétel nélkül a sportot szerető, támogató emberek voltak.

Az 1946-ban megalakuló futballcsapatban a Várpalotáról érkező munkaerő mellett több zirci játékos is helyet kapott (Kép forrása: Braun Zsuzsa. A fotó Al-feljavítású Mühlbauer József közreműködésével.)

Az első futballcsapat a várpalotai iparosgárdára épült, de helyet kapott benne több zirci játékos is, akik már a két háború közötti időszakban is örömet szereztek játékukkal a hazai közönségnek. Az egykori leventecsapatból Mühlbauer Norbert és Szabó Pál nevét mindenképpen ki kell emelni, ők egészen az ötvenes évek első feléig erősítették a Dudari Bányászt. Zircen laktak, de ők is a bányában dolgoztak, ahogy szinte mindenki a csapatban.

A bányász csapat első kapusa, Braun Lőrinc már a harmincas években közönségkedvencnek számított Zircen.

Míg Eiler Budapestről jött, későbbi csapattársa, Braun éppen arra tartott… Katona volt a hivatása, hajózó szerelőként dolgozott. Nem véletlen, hogy miután bekerült a fővárosi élet vérkeringésébe, a Ferencvárosi Törekvés SE is számított a bravúrjaira, és az 1945-ben megalakuló, rövid életű Külső- Ferencvárosi Munkások TK csapata is a soraiban tudhatta a Zircről elszármazó labdarúgót.

Braun Lőrinc – vagy ahogy becézték, és emlegetik ma is, „Lönci” – azonban nem feledkezett meg a szülőföldről, amikor tehette hazajött, és beszállt a zirci csapatba, így volt ez 1942 nyarán is: a búcsúkor megrendezett futballmeccsen példának okáért az ő nevével kezdődött az összeállítás.

A Ferencvárosi Törekvés SE csapata a zirci Braun Lőrinccel – álló sorban balról a 4. – a soraiban (Kép forrása: Lingl Nándor)

„Ha a Lönci véd, akkor megyünk” – szinte szállóigévé vált ez a mondás Zircen, és bár ő volt talán az egyetlen, aki nem bányászként szerepelt a csapatban, sokat elárul a képességeiről, hogy voltak, akik kifejezetten miatta látogattak ki a vasárnapi futballmeccsekre.

A sors furcsa fintora, hogy az alakuló bányász csapatot erősítő Eiler János és Braun Lőrinc akár játszhattak is egymás ellen korábban, hiszen Eiler akkori csapata, a Várpalotai Unió, későbbi Várpalotai Bányász az 1942/43-as és az 1943/44-es versenyszezonban is a Nemzeti Bajnokság harmadik osztályának Budakörnyéki csoportjában szerepelt, ugyanott, ahol a Ferencvárosi Törekvés.

Végy egy jó kapust, tartja a csapatépítés aranyszabálya, és bár az alapítás idején Eiler Jánoshoz hasonlóan Braun Lőrinc is már bőven a harmincas éveiben járt, bizonyos, hogy a fővárosi rutinnal felruházott játékossal jól járt a bányász foci.

Az újságban sokszor nem is Dudari Bányászként, hanem simán „Dudarként” tüntették fel a csapatot

Mindjárt az első bajnokságban, melyen elindult, remekül szerepelt az akkori nevén Dudari Bányász Sport Egyesület, amely csak később vette fel a „Zirc” tagot tulajdonnevébe. A Nyugat-Magyarországi LASz II. osztály Veszprémi csoportjába kaptak besorolást, melyet meg is nyertek.

Feljutás viszont nincs, ennek még az esélyét sem adták meg maguknak, a másodosztályú döntőn ugyanis nem képviseltette magát a Dudari Bányász. Hogy miért, azt talán János bácsi vagy „Lönci” bácsi tudná megmondani, de ők már társaikkal együtt régóta az égi futballpályákon játszanak.

A cikkhez felhasznált források:

– Dudari alapítók. In: Bányász, 1978. 04. 06. A Középdunántúli Szénbányák üzemi lapja. Bereczkiné
Papp Krisztina tulajdonából

– Donát Tamás – Varga Lajos: Bányász Dosszié. Hatvan év futballtörténete 1927–1987. A Várpalotai
Bányász Sportkör kiadványa, 1987. Kecskés Imre tulajdonából

– Futball és történet blog, 2025. november 1. https://futballtortenet.blog.hu/

– Jármai Ervin: A dudari szénbányászat története. Veszprémi Szénbányák, Veszprém 1990.

– Lingl Nándor adatközlései a szerző számára

– Magyarfutball.hu. A Nyugat-Magyarországi LASz, II. osztály, Veszprémi csoport 1946–47.
végeredménye

– Magyarfutball.hu. / Bajnoki végeredmények

– Veszprémi Népújság, II. évf., 39. szám. 1946. október 6. Elérhető: veszpremmonografia.hu

– Zirc és Vidéke, XXIX. évf., 34. szám. 1942. augusztus 23. Elérhető: www.zirckultura.hu