Belül Hangos – Kortalan önismereti és közösségi program
Hamarosan Belül Hangos néven egy új programsorozatnak ad otthont a Békefi Antal Városi Könyvtár, melynek ötletgazdája Pál Babette író, akinek nevéhez olyan kötetek kapcsolódnak, mint a 2021-ben megjelent, sötét diktatúrában játszódó szerelmi történet a Szökés, vagy épp a 2024-ben megjelent A terapeuta című alkotások.
„Számomra ez a projekt a közösség szolgálatáról szól: szeretném, ha együtt teremthetnénk meg egy olyan kortalan közösségi teret, ahol mindenki hozhatja magával a kíváncsiságát, és közösen gazdagodhatunk élményekben” – foglalja össze a lényeget Babette.

fotó: palbabette.hu
A Belül Hangos egy havi rendszerességgel megvalósuló közösségi program lesz, amelynek célja, hogy a résztvevők közelebb kerüljenek saját belső hangjukhoz, erőforrásaikhoz és vágyaikhoz.
A kezdeményezés kortalan: nem számít az életkor, hiszen mindannyian keressük önmagunkat, a válaszokat a kérdéseinkre, és sokszor egymás történeteiben ismerünk magunkra. Egy olyan önismereti túra, ahol az együttlét, a közös beszélgetések, kreatív gyakorlatok és inspiráló szövegek segítenek abban, hogy elmélyülhessünk és fejlődhessünk.
A Belül Hangos legelső alkalmára szeptember 27-én kerül sor, 10 órakor kezdődik és várhatóan 12 óráig tart majd, és mivel a szeptember „az év második januárja”, a hónap témája az Újrakezdés és változás – Hogyan írjuk mi a saját történetünket? címet kapta. Iskolakezdés, új munkahely, új közösségek, élethelyzetek, amelyek mindig magukkal hozzák a bizonytalanságot és a lehetőséget is. A beszélgetés során arra kereshetik majd a választ a résztvevők, hogyan reagálnak az új helyzetekre, mit hoznak magunkkal a múltból, és mit érdemes elengedniük.

plakát: Pál Babette


