A zirci szóda, mint a balatoni nyaralás egyik fénypontja

Több mint száz évre visszanyúló hagyománya van városunkban a szikvízgyártásnak. Az, hogy a mai napig beszélhetünk zirci szódáról, Pálmai Ferencnek köszönhető, aki 1980-ban apósa nyomdokain vitte tovább a már akkor hetvenéves szikvízüzemet. Vele idéztük fel az emlékeket.

A Pálmai nevet Zircen leginkább az italkereskedéssel tudjuk összekötni, de az egész a szódavíz gyártásával kezdődött. – Az üzemet 1910-ben alapította apósom édesanyjának a nagynénje. Később átvette apósom édesanyja, tehát a feleségem nagymamája, apósom pedig a negyvenes évek végétől foglalkozott a szikvízgyártással – idézi fel az elődöket Pálmai Ferenc, aki szerszámkészítő szakmára tett szert, a kereskedelemhez semmilyen kötődése nem volt addig, amíg be nem nősült a Deutsch családba.

Meséli, hogy apósa, Deutsch István éppen ezzel egyidejűleg, 1980-ban vonult nyugdíjba és felajánlotta neki a megüresedett állást. Úgy döntött, hogy él a lehetőséggel, aminek köszönhetően egyúttal egy nagy családi hagyományt is tovább vitt.

A zirci szikvízgyártás története a múlt század elejére nyúlik vissza. Képünk Al által generált, Bors Károly közreműködésével

Az üzemet az ötvenes években államosították, előbb a Földművesszövetkezet, majd jogutódja, az ÁFÉSZ (Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet) égisze alatt működött, de mivel nem találtak megfelelő szakembert, Deutsch István maradhatott a foglalkozásánál, a családi kötelék tehát a magántulajdon elkobzása ellenére sem szakadt el.

Pálmai Ferenc is még az áfészes időkben csöppent bele a szódakészítésbe, kitanulta a szikvízgyártás fortélyait, levizsgázott belőle és meglátta benne a kisiparos távlatot: 1987. január 1-től, azaz lassan negyven éve, hogy magánvállalkozóként folytatta tovább ezt a tevékenységet, és a gyártás a mai napig folyik azon a helyen, ahol még az első világháború előtt elkezdődött.

Akkor és most… A családi archívumból származó képen Pálmai Ferenc apósa, Deutsch István szódavizet állít elő a hatvanas években. Az alsó képen pedig egy féltve őrzött, több mint százéves letöltőgépet mutat riportalanyunk

A Korona 2-es szikvíztöltő gép tehát a huszonegyedik századot is megélte, igaz, már használaton kívül pihen az alkatrészraktárban, és bizony sok mindenről tudna mesélni…

Pálmai Ferenc emlékszik, nagy keletje volt akkoriban ennek az árucikknek, volt idő, amikor összesen huszonhat települést láttak el szódavízzel, a nagyüzemek is növelték a forgalmukat, szombati napokon pedig házhoz is szállítottak, előfordult, hogy kétszáz háztartásnál terítették le az árut.

Pálmai úr mellett mindvégig ott volt segítőként a már nyugdíjas apósa, és a nyolcvanas évek végére olyan mértékben sikerült felfuttatni a szikvízüzemet, hogy öt-hat főnek tudtak munkalehetőséget biztosítani. A rendszerváltás időszaka kedvezőtlenül hatott azonban a szikvízgyártásra, az üzemek bezárásával a megrendelők száma is fogyott, kénytelenek voltak kiterjeszteni a jól kialakult üzleti körüket egy kapcsolódó termékkel, és ekkor kezdtek el italkereskedéssel foglalkozni.

Itt kezdődött az italkereskedés: Pálmai Ferenc a Petőfi utcában, egy egykoron istállóként szolgáló épületben alakította ki első bizományi lerakatát a kilencvenes évek elején – jelenleg szociális helyiségként funkcionál a „bölcső”

Ez lett aztán a fő profil a vállalkozásban, Pálmai Ferenc nem felejti el, a szikvízüzem tőszomszédságában, két hét leforgása alatt egy istállóból alakította ki a zirci járást lefedő bizományosi lerakatát a Győri Szeszgyár felkérésére. Az újabb és újabb igényeket kielégítve bővítették termékkörüket, és a volt gazdasági épületet is kinőtték: az utca másik oldalán, a szódaüzemmel szemben egy régóta üresen álló családi házat megvásárolva kialakították az első italnagykereskedési raktárukat és mellé egy diszkontboltot is nyitottak 1993-ban.

Mai telephelyükre, az arborétum mellé az ezredfordulón költöztek, úgy, hogy Petőfi utcai boltjukat is megtartották. Folyamatosan fejlődtek, Zirc mellett Várpalotán és Pápán is nyitottak nagykereskedési telephelyet, hetven-nyolcvan főt foglalkoztattak összességében, miközben folyamatosan nyerték az értékesítési versenyeket: sörből például évi ötvenezer hektolitert adtak el, és a nagy hagyományok mentén előállított szódából is fogyott mintegy másfélmillió liter éves szinten a kereskedés „fénykorában”.

Pálmai Ferenc hangsúlyozza, mindehhez nagymértékben hozzájárultak a kollégák, akik sajátjuknak érezték a céget és évtizedeken keresztül becsületes munkát végeztek.

Aztán 2010-ben saját jogon megszüntették az italnagykereskedelmet, és csatlakoztak egy másik, élelmiszerrel is foglalkozó nagykereskedéshez. A szélesebb termékkörrel külföldi partnerekre leltek, Angliába már tizennégy éve szállítanak nagyobb tételben, emellett spanyol és német vevőik is vannak.

Nem csoda, hogy a szikvízgyártás idővel másodlagossá vált, amiben azért szerepet játszott az ásványvizek kilencvenes években történő térhódítása, az üdítőitalok egyre szélesebb választéka, a multinacionális cégek megjelenése is. A szódaüzem azonban a mai napig működik, már közel százhúsz éve szolgálja ki az igényeket.

Pálmai Ferenc érdekességként megemlíti, hogy Bambi-töltéssel is foglalkoztak a Petőfi utcai üzemben, havi hatvan-hetvenezret palackoztak a szocialista korszak kedvelt narancsízű, csatos üvegű üdítőitalából, melynek gyártását aztán akkoriban megszüntették hazánkban. Ő ebben még nem vett részt, a „Bambi-korszakból” mindössze annyi személyes emléke van, hogy elszállította a már feleslegessé vált gépeket a MÉH-telepre, azaz a fémhulladék-átvevőhelyre.

Hatfejes félautomata palackozóval zajlik a szikvíztöltés napjainkban a Petőfi utca 19. szám alatti üzemben – Strasszer Tamás látja el jelenleg ezt a munkát

Mindamellett, hogy őrzik a múlt kincseit, a zirci szikvíz otthonában mindig igyekeztek megfelelni az éppen aktuális igényeknek, így például tíz-tizenkét évvel ezelőtt egy új gépet állítottak üzembe. A technológia is korszerűsödött, régen még karral és lábbal is kellett dolgozni a masinánál, manapság, az eljárást meggyorsítva és a fizikai terhet enyhítve félautomata rendszerrel készül a szikvíz. A tizenkilencliteres ballonos víz pedig teljesen automata rendszerű – tudjuk meg Pálmai Ferenctől.

A szódagyártás is átalakult idővel, az alumíniumpalackokat egészségügyi kockázatra hivatkozva megszüntették, a gyártóknak át kellett állniuk a saválló ballonok használatára, ami komoly anyagi teherrel járt. Az üveges kiszerelés helyett pedig a szikvíz már jó ideje nagy nyomástűrő műanyag tárolóedényekben kerül a fogyasztókhoz, de vannak olyan vendéglátóhelyek, ahová visszaszivárgott az üveges szóda, nem kizárt, hogy reneszánszát fogja élni.

Kosarában a szifonokkal megérkezik egy hölgy a zirci szikvízüzembe – vannak, akik még mindig hűségesek a szódához

Az sem elhanyagolható szempont, hogy itt Zircen a szikvíz az ország egyik legjobb minőségű vízéből készülhet a szénsavval vegyítve, talán ez is az oka, hogy egyesek egyenesen a balatoni nyaralás egyik fénypontjának tartják, amikor eljönnek városunkba szódáért.

Érthetően nagy élménnyel beszél erről Pálmai Ferenc, és bár inkább presztízsértéket lát benne, a szódavíz hungarikummá avatása is jóleső érzéssel töltötte el. Ha már itt tartunk, magyar feltalálók nevét is köthetjük a szóda történetéhez, hazánkban Jedlik Ányos ért el új eredményeket e téren a tizenkilencedik század első felében, az ő nevéhez fűződik a szikvíz olcsó nagyüzemi gyártása.

De térjünk vissza a Petőfi utcába: a tópartról érkező szezonális vendégeket már említettük, a fő vevőkört azonban a helyi vásárlók jelentik, megtartotta törzsközönségét a Pálmai család, igen, az ásványvizek széles választéka ellenére is még mindig vannak, akik egyenesen ragaszkodnak a szódához. Ezt mi magunk is tapasztalhatjuk, amikor ellátogatunk a zirci szikvízüzembe. A borús hétfő délelőtt pár percen belül ketten is belépnek az üres szifonokkal az ajtón, hogy aztán nem sokkal később ugyanott kilépve hagyományt és minőséget vigyenek magukkal a mindennapokba.