Újévi Fogadás 2025.
Január harmadikán megtelt a Városháza nagyterme, Zirc város polgármesterének hagyományos Újévi Fogadásán. Az eseményre való meghívást szép számban elfogadó vendégeket Kacsala István, Zirc városvezetője köszöntötte, aki a tavalyi esztendő értékelése helyett beszédében inkább az előttünk álló évre és a közösségi összefogás fontosságára helyezte a fókuszt. Hangsúlyozta: soha nem a versengés, hanem az együttműködés viszi előre a közösségeket. Az Újévi Fogadás dr. Kovács Zoltán, térségünk országgyűlési képviselőjének pohárköszöntőjével zárult, akinek támogató munkája hozzájárul városunk fejlődéséhez, sikerességéhez. Hangsúlyozta a béke, a hit, a szeretet és a közösség erejének fontosságát, majd köszönetét fejezte ki a település polgárainak, hogy a város látható fejlődésen ment és megy keresztül.