Vannak dalok, amelyek nem csak a fülünkben maradnak meg, hanem észrevétlenül beépülnek az emlékeink közé. A Ruby Tuesday ilyen. Nem harsány, nem vidám – inkább olyan, mint egy régi fénykép, amit évek múltán is ugyanazzal a gyengédséggel nézünk.
A Rolling Stones 1967-es dala a szabadságról szól, és arról a különös űrről, ami akkor marad, amikor valaki váratlanul kilép az életünkből. Ruby Tuesday – egy nő, aki nem marad sehol, nem tartozik senkihez. Egy szabad lélek, akiben talán mindannyian felismerjük azt az egy embert, aki fontos volt, mégis el kellett engednünk.
Keith Richards egy korai szerelmét siratta ezzel a dallal – egy lányt, aki egyik napról a másikra tűnt el. „Senki sem mondhatja meg neki, hova menjen, mert ő maga sem tudja” – mondta róla. És ebben a mondatban talán benne van minden, amit a búcsúkról tudni lehet.
Zircen, egy esőcseppektől illatos, szelíd keddi délutánon, talán épp jókor szólal meg újra ez a dal. Nem kell hozzá sok – csak egy kis csend, egy halvány emlék, és az a felismerés, hogy néha a búcsú is lehet szép.
Goodbye, Ruby Tuesday …
Népszerű
