80 éve indult útjára a „Fájdalom vonata”
1945. február 28-án, szinte a II. világháború utolsó pillanataiban német nyomásra a nyilas vezetés elhurcolta a zirci járás leventéit – mintegy 800 főt, köztük 49 zirci leventét tereltek vagonokba, hogy németországi kiképzésre, majd harcokba küldjék őket. A fájdalmas eseményről a zirci Felső-temetőben koszorúzással emlékeztek meg Rokonai Simon ciszterci atya, volt nagyesztergári plébános sírja mellett, akinek személye erősen kapcsolódik a zirci leventékhez, hiszen együtt utazott velük és oltalmába vette őket. Az eseményen beszédet mondott Hédl Evelin, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is, aki korábban már olvasott a Fájdalom vonatáról, majd közös összefogást követően, a Reguly Múzeummal együtt, részt vett a megemlékező esemény létrehozásában.